Egy szemüveges, vékony, ötvenes évei közepén járó férfi mosolyogva köszöntött minket. Fehér inget, fekete nadrágot és fekete cipőt viselt, művelt benyomást keltett. Összetett kézzel üdvözölt minket: „Jai Masih Ki”, ami annyit jelent: „Dicsőség az Úrnak” – ez a nepáli keresztények szokásos köszöntése.

Az Open Doors helyi partnere így mutatott be bennünket egymásnak: „Ő Santosh lelkész. Van egy története, amit meg szeretne osztani.”

Santosh lelkész vidám mosolya magával ragadó volt, szinte nehéz volt elhinni, hogy ő az a személy, aki egykor nem kedvelte és üldözte a keresztényeket. Később ő maga is üldöztetést és erőszakot szenvedett el, miután Krisztus követőjévé vált.

Színes Dhaka Topi nepáli sapkáját viselve kényelmesen elhelyezkedett egy fa széken, és ránk vigyorgott – egyértelmű jele volt, hogy készen áll a mesélésre.

Santosh hindu papi családból származik. Nevetve mondta, hogy egykor a keresztények és a kereszténység ellen volt. „Nem mulasztottam el egyetlen alkalmat sem, hogy megzavarjam a környékünkön lévő helyi gyülekezetet, és gúnyoljam a lelkészt. Köveket dobtam a templomra, valahányszor istentiszteletet tartottak. Akik a templomba jártak, Shaitannak [Sátánnak] hívtak engem. Büszke voltam rá, hogy megzavarom az istentiszteletüket” – meséli. Tinédzserként Santosh problémás életet élt – makacs volt vallása és papi családi háttere miatt. Rossz szokásokba is keveredett: ivott, verekedett és hasonlók. Környezetének lakói, tanárai és az iskolaigazgató nem kedvelték nyers viselkedése miatt, és mindig „semmire sem jó fiúnak” meg „javíthatatlannak” bélyegezték.

Iskolás évei alatt Santosh egy keresztény fiúval lakott egy szobában a kollégiumban. Alig állt szóba vele vallási háttere miatt.

Santosh mesélt nekünk a testi betegségről, amelytől tinédzserkorában szenvedett. 15 éves kora óta rohamokat kapott, és sokszor elájult. Családja javasasszonyokhoz fordult, és rengeteg pénzt költött a gyógyítására, de minden hiábavaló volt. Sok állatot áldoztak fel, és csaknem öt év telt el minden javulás nélkül. Eközben keresztény szobatársa megpróbálta megosztani vele az evangéliumot, de Santosh következetesen elutasította.

Santosh így mesél: „Keresztény szobatársam sokszor megpróbált beszélni nekem Jézusról és az ő szeretetéről, de én mindig süket fülekre vettem, sőt időnként durván le is szidtam. Elutasításom és ellenségességem ellenére ő mindig törődött velem. Egyszer a szobában elájultam, rohamot kaptam, és a hívő barátom imádkozott értem. Azonnal meggyógyultam, és éreztem, hogy a testem teljesen egészségessé vált.” Ez a gyógyulás lassan rádöbbentette Krisztus hatalmára, és elkezdett barátjával templomba járni. Körülbelül 20 éves volt, amikor elfogadta Krisztust Urának, és úgy döntött, hogy követi Őt.

Megvetették a sajátjai

Santosh fiatalon elvesztette édesapját, édesanyjával és testvéreivel élt. Miután hazatért a kollégiumból, Santosh beszélt családtagjainak új hitéről. Annyira felháborodtak, hogy édesanyja egy fadarabbal megverte, sőt ki is űzte a házukból.

Santosh először tapasztalt ellenségeskedést családja részéről. Bánattól és fájdalomtól elcsigázva a gyülekezete lelkészéhez fordult. „Nem volt hová mennem, ezért elmentem a lelkészem otthonába, és elmondtam neki, hogyan reagált a családom, és mit tettek velem. A lelkész megengedte, hogy három hónapig nála lakjam. Később elküldött egy bibliai képzésre” – mondja, szemében hálával a lelkésze iránt.

Santosh beiratkozott egy egyhónapos bibliai tanfolyamra, hogy többet tanuljon és mélyebben megértse a Szentírást.

„Az egyhónapos bibliaiskola után megtanultam, hogyan osszam meg a Jézusba vetett hitemet. Lelkesen elkezdtem hirdetni a jó hírt, de gúnyolódva azt mondták: »Először a családodnak prédikálj, aztán gyere hozzánk!«” – mondja Santosh, lábát keresztbe téve, helyét keresve a széken.

Szívében kihívást érzett, hogy megnyerje családtagjait Krisztusnak.

Egész családját az üdvösségre vezette

Néhány hónappal később Santosh tétován, de imádkozva meglátogatta családját, és elmondta nekik, hogyan szabadult meg betegségéből, illetve hogyan változott meg az élete. Bár közönyösek voltak, nem hagyta abba az evangélium hirdetését. Látva, mennyire higgadttá és jól nevelté vált korábbi nyers viselkedéséhez képest, családtagjai is fokozatosan elfogadták Krisztust. Ennek eredményeként családként kezdtek templomba járni, magukkal hozva az Újszövetséget, amelyet ajándékba kaptak.

A lelkészek jellemzően Újszövetséget adnak az új hívőknek, mivel az Ószövetség megértése teológiai iránymutatás nélkül kihívást jelenthet.

Santosh rokonai és közössége nem fogadta el ezt a változást, és szembeszálltak velük. Általában a hindu papot és családját a közösség többi tagja tiszteli. Santosh családja azonban – papi háttere ellenére – hirtelen érinthetetlen lett a szomszédok szemében. Santosh és családja most először tapasztalt ilyen közönyt és ellenségeskedést a közösségük és falustársaik részéről.

Santosh megosztotta a szenvedést, amelyet ő és családja átélt Krisztus elfogadása után. „A falubeliek közül senki sem kedvelt minket. Kerülték még a nyomainkat is. Ha véletlenül elhaladtak mellettünk, azonnal megtisztulási szertartást végeztek. Érinthetetlenként bántak velünk.

Még a boltokban sem engedtek vásárolni. Amikor elmentünk venni valamit, elküldtek azzal, hogy nem kellenek nekik a pénzünk. Ezért egy szomszéd faluba kellett járnunk bevásárolni, és onnan tértünk haza a falunkba.”

A falujában uralkodó elnyomó légkör ellenére Santosh továbbra is elkísérte lelkészét, amikor az a falvakba ment szolgálni. Ahogy lelkileg növekedett, lelkésze egyre jobban bátorította.

Időközben Santosht és családját nemcsak szellemileg és érzelmileg alázták meg, hanem a falubeliek fizikailag is bántalmazni kezdték őket. Valahányszor Santosh megpróbálta elmagyarázni nekik a Szentírást, nem tűrték szavait, és súlyosan megverték. Amikor édesanyja és nővérei megpróbálták megvédeni, a közösség tagjai őket is bántalmazták. Egy alkalommal súlyosan megverték, kivonszolták egy mezőre, és otthagyták.

Mivel nem tudta megértetni rokonaival újdonsült hitét, és képtelen volt elviselni a falubeliek gyalázkodását, Santosh és családja egy másik helyre költözött, közelebb a templomhoz.

Kiélesített eszköz – felkészítve a Mester szolgálatára

Felismerve, hogy gyülekezetében szükség van vasárnapi iskolai tanítóra, Santosh elvégzett egy rövid képzést, és elkezdte tanítani a gyerekeket. Később lelkésze ajánlásával bibliai főiskolára iratkozott be további tanulmányokra.

Néhány év múlva Santosh visszatért szülővárosába, és ott tudott szolgálatot indítani. Ám ismét súlyos ellenállásba ütközött a közösség részéről, amiért gyülekezetet alapított. A falubeliek megtámadták kis templomát, szétverték a bútorokat és a hangrendszert, sőt feljelentették a rendőrségen. A rendőrség megintette, amiért kormányzati engedély nélkül tartott istentiszteleteket. A falubeliek ellenségeskedése olyan intenzívvé vált, hogy ismét kénytelen volt elhagyni szülővárosát.

Amikor megkérdeztük, miért volt ekkora ellenállás vele és munkájával szemben a közösségben, Santosh a Dhaka Topiját igazítva így válaszolt: „Mivel brahmin (papi) családból származunk, közösségünk nem nézi jó szemmel, hogy elfogadtuk Krisztust és keresztények lettünk. Úgy hiszik, ez az alacsonyabb kasztbeliek vallása, és lenéznek minket. A kasztrendszer mélyen gyökerezik a kultúrában, az emberek évszázadok óta benne élnek. Őseink gyakorolták, és ez a mai napig folytatódik.”

Felkészülten az üldöztetéssel szemben

Santosh ezután egy másik helyre költözött, ahol továbbra is ellenállásba ütközik a helyi közösség részéről. A helyzet azonban most más, mert megtanulta, hogyan kezelje azt. Néhány évvel ezelőtt egy barátjától hallott az Open Doors partnerei által tartott Üldöztetésre felkészítő szemináriumról, és úgy döntött, részt vesz rajta. Így fogalmaz: „Ha korábban kaptam volna ezt a képzést, jobban tudtam volna kezelni azokat a nehézségeket, amelyekkel gyülekezetem és én szembesültünk. De ez a képzés így is lehetővé tette számomra, hogy megértsem a helyzet valóságát, és bátorságot adott, hogy szembenézzek az ellenállással.”

Hogy gyülekezete tagjait is felvértezze ezekkel a tanításokkal, ma már ő maga is tart Üldöztetésre felkészítő tréninget a gyülekezetében, és folyamatosan erősíti nyáját.

Santosh hálásan fogalmaz: „Köszönöm ennek a szolgálatnak, hogy felvértezett engem és gyülekezetemet, és mellettünk állt, hogy megértsük az üldöztetés bibliai perspektíváját, és hogyan nézhetünk szembe vele Isten segítségével.”

Majd hozzáteszi: „Nemcsak nekem és családomnak, hanem ez a képzés gyülekezetemnek és az új hívőknek is segít felkészülni a közösség ellenségeskedésére. A képzésen megérthettük az üldöztetés bibliai szemléletét; azt, hogy Isten a nehéz helyzeteket arra használja, hogy megerősítsen bennünket, és a körülöttünk lévők Sójává és Világosságává tegyen.”

Amikor megkérdeztük, hogyan viszonyul az őt üldözőkhöz, Santosh mosolyogva válaszolt: „Egykor én is ugyanúgy bántam a keresztényekkel, mert nem ismertem az igazságot. Most ők üldöznek engem, mert ők sem ismerik az igazságot. Ahogy Jézus tanított bennünket megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, én is megbocsátok nekik, és imádkozom, hogy megismerjék az igazságot.”

Imát kér gyülekezetéért: „Kérlek, imádkozzatok értem, gyülekezetem tagjaiért és a sok más emberért, akiket üldöznek és költözésre kényszerítenek. Imádkozzatok, hogy az emberek megértsék az evangéliumot, és nyitottan fogadják” – zárja szavait, mély terhet hordozva közösségéért.

*A nevet biztonsági okokból megváltoztattuk.

Imádkozzunk

1. Imádkozzunk Santosh lelkészért és szolgálatáért. Szenvedélyesen szeretné elérni az embereket, különösen szülővárosa falulakóit az evangéliummal. Imádkozzunk, hogy Isten meglágyítsa szívüket, és befogadják az üdvösség üzenetét.
2. Santosh lelkész szívén viseli, hogy kiképezze és felkészítse a kis házi gyülekezetek lelkészeit a gyülekezeti szolgálatra. Imádkozzunk, hogy meg tudja valósítani látását.
3. Az Üldöztetésre felkészítő tréning felvértezi a hívőket a megpróbáltatásokkal szemben. Imádkozzunk, hogy lelki erőt nyerjenek, és szilárdan megálljanak Krisztusban anélkül, hogy feladnák.
4. Imádkozzunk Nepálért, ezért a gazdag sokszínűségű országért, hogy népe megtapasztalhassa Krisztus szeretetét, és átformált életet élhessen.
5. Az üldöztetés fokozódik, a lelkészek és gyülekezetek folyamatosan támadás alatt állnak, különösen Nepál déli tartományaiban. Hordjuk imában a kis házi gyülekezetek hívőit és lelkészeiket, hogy hitükben szilárdan megálljanak az ellenállás közepette, és egységben nézzenek szembe a kihívásokkal.
6. Sok esetben gyülekezeteket, hívőket és lelkészeket kényszerítenek arra, hogy távoli területekre költözzenek a szélsőségesek zaklatása elől. Imádkozzunk Isten gondviseléséért, vezetéséért és védelméért felettük.