Két évre ítéltek egy iráni keresztényt az Evin-börtönben

Irán Bebörtönzés Jogi segély Letartóztatások

Hogyan lehetséges, hogy a más országban való megkeresztelkedés bűncselekménynek számít, amit börtönbüntetéssel sújtanak?

Két évre ítéltek egy iráni keresztényt az Evin-börtönben

(Kép: Facebook / Article 18)

Ezzel a kérdéssel szembesül most egy iráni keresztény hölgy, Laleh Szaati. Amikor hazáját elhagyva Malajziában keresett menedéket és megkeresztelkedett, nem sejtette, hogy ez a döntése még 7.000 km távolságból is börtönbe juttatja. De amikor 2017-ben
hazatért idős szüleihez Iránba, a látogatás lidércálommá vált a 45 éves hívő számára.

Visszatérésekor három héten keresztül kihallgatták. Ettől kezdve az ügyészek bizonyítékokat gyűjtöttek Laleh megkeresztelkedéséről és malajziai tevékenységeiről „bűnössége” alátámasztására. Több mint hét évvel később, 2024 februárjában letartóztatták
apja otthonában, és „nemzetbiztonság elleni tevékenység” vádjával a hírhedt Evin-börtönbe vitték.

Egy hónapra rá, március 16-án Laleh olyan bíróval találta szembe magát, akinek szavai és viselkedése elrettentésként hatott rá és minden menedékjogot kérő iráni keresztényre.  A beszámolók szerint megkérdezte tőle, miért kockáztatta meg a visszatérést
„annak tudatában, hogy ilyen dolgokat cselekedett külföldön”. Hamar megtanulta a védőjétől, hogy a „kockáztatás” két évet jelenthet az életéből Irán egyik legembertelenebb börtönében, szabadulása után pedig két év beutazási tilalmat.

Az Open Doors Irán-szakértője felhívja a figyelmet, hogy a keresztények Iránba való visszatérése gyakran az üldöztetés kockázatával jár, börtönnel, sőt kivégzéssel is. „Tanúsíthatom azt a rémisztő valóságot, amivel az Iránba visszatérő keresztények
szembesülnek” ‒ mondja. „Az ilyen személyek szörnyű üldöztetést szenvednek hitük miatt, beleértve a börtönt és kínzást. Elengedhetetlen, hogy a nemzetközi szervezetek felismerjék és megvitassák ezt a komoly veszélyt, és biztonságot és védelmet nyújtsanak
a vallási üldöztetés elől menekülőknek.”

Imádkozz Lalehért és minden iráni keresztényért. Imádkozz bátorságért, vigasztalásért és békességért a börtönbüntetés letöltésének idején. Imádkozz védelemért és lelki erőért. Kérd Istent, hogy óvja meg a bajtól, és merítsen erőt a családja és az
egyház támogató imáiból.

Imádkozz, hogy igazságot szolgáltassanak Laleh ügyében, és a hatóságok felülbírálják az ítéletet. Ismerjék el a szabad vallásgyakorlás jogát, amit üldöztetés és börtön veszélye nélkül megélhet. Isten kegyelme és nagysága győzze meg a döntéshozók szívét.

Imádkozz vigasztalásért és erőért, hogy Laleh családja kibírja ezt a nehéz helyzetet. Imádkozz, hogy békét találjanak, tudva, hogy lányuk biztonságban van Isten kezében.

Imádkozz minden keresztényért, aki ma veszélyben van Iránban. Imádkozz azokért, akik hasonló büntetéssel állnak szemben, és akik visszatértek vagy akiket visszatoloncoltak Iránba, hogy aztán megvádolják őket. Imádkozz, hogy a hitük erős maradjon ilyen
támadások alatt is.

Forrás: Open Doors / Article 18
 

13.06.2026

14 világbajnoki csapat és 14 ország a Világfigyelő Listán

13.06.2026

Hírek Iránból – Letartóztatások, megtorlások és Isten hűsége

22.03.2026

Hírek Iránból

31.01.2026

„Imádkozzatok értünk”: az iráni földalatti egyház hangjai

10.10.2025

Imakérés beperelt iráni keresztényekért

25.07.2025

Egyre emelkedik a megtorlások száma Iránban

15.06.2025

Irán: 12 év börtön Biblia birtoklásáért

24.03.2025

Segítségkérésre verés volt a válasz

22.03.2025

Óvadék ellenében átmenetileg szabadlábra helyezték az iráni áttérőt

19.07.2024

Mit jelent az iráni elnökválasztás a keresztények számára?

05.07.2024

15 év börtönbüntetésre ítéltek egy keresztény hitre áttért férfit Iránban

05.12.2023

Kötelező 30 perces muszlim imaidő az iráni iskolákban